Helyi idő:
Budapest:
Los Angeles:
New York:
Keresés a Hírlapban
Olvasóink figyelmébe
Slideshow image
 
hun Kultúra
2013.04.07


Felső-magyarországi váraink: az Ónodi vár

Ónodi vár
A délkeleti felújított bástya,
a múzeum bejáratával és emléktáblákkal

A Diósgyőr és Ónod közötti út hossza, mai viszonylatban elenyészőnek tűnik; mindösszesen cirka egy maratoni táv. Tehát az időben, lóháton sem volt ördöngösség megtenni. A Sajó parti község építészeti örökségének legrégebbi gyöngyszeme, Borsod vármegye első kővára, mára igen csak romjaiban hever. Ez nagyban köszönhető a zivatarokban bővelkedő múltjának.

A vár elődjét a XIV. században egy helybéli földesúr, ama Czudar Péter építtette, mikoris a falu plébániatemplomát egy erődítmény szintű fallal vetette körbe, így alakított ki itt egy magánvárat. Az igazsághoz tartozik, hogy ekkor még nem volt erre királyi jóváhagyó engedély. Miután fiai Simon és Jakab megörökölték a birtokot, Zsigmond királytól megszerezték az engedélyt, így került a vár nyilvántartási lajstromba. Abban az időben minden birtok, férfiágon való kihalást követően visszaszállt a király tulajdonába.

Ez alól Ónod sem volt kivétel, tulajdonlók, zálloglók, jöttek, mentek. Megkezdődött a kálvária, lojalitás alapján a kegyek gyakorlása. Így Mátyás, ajándékaként a Rozgonyiaké lett a vár és a hozzátartozó uradalom egyaránt. Több gazdaváltás után, a török veszedelem ide is megérkezett. Az akkori tulajdonos Perényi Péter, Abaúji főispán, koronaőr, lebontatta és a helyére a kornak megfelelő négy sarokbástyával ellátott erős végvárat építtetett.

Erre nagy szükség mutatkozott, ugyanis a török, Sajó völgyébe indított rablótámadásait innen fékezték meg és verték vissza a várőrség katonái. Az erődítmény 1561-ben és 1582-ben, két erőteljes török ostromot élt túl, köszönhető a lelkes védőknek. A Habsburg adminisztráció döntése értelmében, hivatalosan a végvár rendszer soraiba lépett elő, miután Eger elesett. Diósgyőr is egy rövidke ideig török kézen volt, így Ónodnak kellett védenie a Sajó völgyét, amit sikerrel teljesített is.

1602-ben az országgyűlés végvárrá nyilvánította és elrendelte a teljes rendbetételét, felújítását. Nem sokkal későbben Felsővadászi Rákóczi Zsigmond vásárolta meg. 1639 októberében a török megtámadta a települést, lerombolta a cölöp fallal körbevett várat, kiszabadította a török foglyokat, majd felgyújtotta az erődítményt. A romhalmaz újjáépítéséhez Lorántffy Zsuzsanna járult hozzá 2.000 forinttal. Keglovich Miklós kapitány, ekkor fapalánkkal keríttette körbe és építtetett mellé egy huszár várat, ahol a helyőrség 400 gyalogosa és 500 lovas katonája kapott elhelyezést.

A XVII. század végére a kor haditechnikai fejlődését nem követve a vár teljesen elavult. A kuruc háborúk idején sokszor cserélt gazdát, hol az osztrák hol a magyar birtokolhatta. A török segítségével Thököly Imre is magáévá tette egy időre, ekkor került sor egy látszólagos felújításra, azonban hamarosan ismét a császáriak kezére került. Három év múltán ismét csak Thököly foglalta el, megint csak a török segedelmével, majd azon nyomban fel is gyújtatta. Ezt követően már hadászati szerepre alkalmatlanná vált. A hegyaljai felkelés idején kétszer sem jártak sikerrel a kurucok, mivel Ónodra nagy létszámú császári erősítés érkezett. A Rákóczi-szabadságharc alatt, miután a vár a nagyságos fejedelem birtokába került, 1707-ben az ónodi országgyűlést ide hívták össze.

Az itteni tanácskozást, a Sajó nagymérvű áradása nem tette lehetővé, így a túlparti, Körömfalu mezején lett az megnyitva. Ezen eseményen mondták ki először a Habsburg-ház trónfosztását, június 7-én majd törvénybe lett foglalva június 18-án. Említésre méltó még, hogy az itteni legenda szerint, Rákóczi fejedelem parancsára, a körömi mezőn végezték ki árulás vádjával a kor leghíresebb hegedűs cigányprímását, Czinka Pannát, a nyakvágónak nevezett helyen.  Miután a vár egyre romosodott, a lakosság eleinte gabonatárolásra használta, ezzel párhuzamosan viszont elkezdték lebontani és elhordani az erődítmény köveit. A szendrői gróf Török József is e kövek felhasználásával építette kastélyát a faluban 1746-1753 között, továbbá a római katolikus templom falait is ebből húzták fel. Az építőanyag bányászatát a XIX. században megtiltották, viszont a további romlást feltétlenül elősegítette a Sajó vizének áradása, 1845-ben és 1855-ben. A végső pusztulástól az 1985-ben elkezdődött feltárások és állagmegóvások mentették meg.

A délkeleti bástya falazatát rendbe hozták és termében kiállítást rendeztek be. Az eredeti vár, egy 70-szer 70 méteres négyszögletes alapterületű, négy sarkán egy-egy ó-olasz bástyával rendelkező építmény volt. Az alapjait konzerválták, a falak magassága néhol több méterre is felnyúlik. Miután kívülről megszemléltük a Sajó partján díszelgő vármaradvány falait, utána lépjük át a képzeletbeli kaput a déli, kocsiúttá döngölt bejáraton. A jobbra eső délkeleti, újjáépített, fedett sarokbástya falán, (aminek belső helysége ma, múzeumként szerepel) figyelemfelkeltő a Habsburg-ház trónfosztásának mementót állító tábla, alatta az emlékezés koszorúja.

Az udvar körbejárása után, lemehetünk a vár alatti pincerendszer egy szegmensével megismerkedni. A várfalak lőrésein, ablaknyílásain kitekinthetünk a Sajó parti fövenyre. Miután alaposan körbejártuk és beteltünk a látottakkal, elköszönhetünk a vártól, de még ne siessünk el, hiszen a községben még van néznivaló. Az erődítmény romjait elhagyva, visszafelé az út jobb oldalán kialakított hősök parkjában érdemes megállnunk, legalább egy főhajtásnyi időre. Példamutató és szívmelengető a parkban elhelyezett emlékművek rendezett, gondozott és virágerdős miliője. Vérzivataros múltunk minden korszakának, hősére és mártírjára gondoltak a község elöljárói, civil szervezetei. Szokásomhoz híven előkerült a csomagtartómból a mécses és a nemzetiszínű szalag, amivel kifejezhettem hálámat és megbecsülésemet.

A rövid, kegyeleti megemlékezést követően, folytassuk az ismerkedést a község következő látványosságával, amit bizony kicsit megvisel a jelenlévő talajvíz, ezt látni lehet körbe a falak elszíneződéséből. A település egykori gazdájának kastélya, ma részben a Lorántffy Zsuzsanna nevével fémjelzett általános iskolának ad helyet. A kastély főkapuján, büszkén díszeleg az emléktábla, mely tudatja a kíváncsiskodóval, hogy Ónod szülöttje Kazinczy Ferencné született Török Sophie. Az épületegyüttes a második világháborút követően szovjet kórházként működött. „Értékeit, bútorait, könyvtárát szétlopták, a maradékot az orosz katonák eltüzelték, a környezetében a park fáit kivágták.” Az ötvenes évektől, mint iskola funkcionál. Ezzel a kis kitérővel, bejezem Ónod községben tett látogatásomat. Mielőtt hazaindulnék, köszönetet mondok az úrnak, hogy lehetőséget adott és elősegítette e kis gyöngyszem megismerését.

Albert Ferenc

 

A publikálásra szánt cikkeket küldje az editor@amhir.com címre!
Angol és/vagy magyar nyelvű újságírók, szerkesztők jelentkezését várjuk az elektronikus kiadás mellékletéhez. Jelentkezzen az editor@amhir.com címen!
Personality and Handwriting - Graphology
AMHir© 2007-2013