Helyi idő:
Budapest:
Los Angeles:
New York:
Keresés a Hírlapban
Olvasóink figyelmébe
Slideshow image
Árfolyamok
1 dollár
219
forint
1 euro
293
forint
1 euro
1,34
dollár
2013. február 10. vasárnap - 2013. február 16. szombat
>>> Fókuszban
 
Égi vendég
Milliárdos kár, több mint ezer sérült a meteorit becsapódástól
A tömege tíz tonna volt, és óránként 54 ezer kilométeres sebességgel hatolt be a légkörbe az a meteorit, amelynek darabja a szibériai Cseljabinszk térségében csapódtak be szerdán. A becsapódás több mint egymilliárd rubeles károkat okozott, 1200-an sérültek meg. Ez az elmúlt évszázadok egyik legnagyobb katasztrófája, amelyet égitest becsapódása okozott a Földön. Legalább 20 hirosimai bombányi energia szabadult fel
Elment a Föld mellett egy kisbolygó
A csillagászok még nem láttak ennyire közel a Földhöz ilyen méretű kisbolygót.
Egy kozmikus céltábla közepén állunk
 
Helyzet
Zsugorodott az EU gazdasága
A 27 tagállam tekintetében 0,6, míg az euróövezet országaiban 0,9 százalékkal csökkent a GDP a múlt év utolsó negyedében. Az Eurostat adatai azt mutatják, hogy felgyorsult a gazdaság hanyatlása a harmadik negyedévhez képest. Visszaesett a német GDP --- Sorozatban a 3. negyedben esett a japán GDP --- 2,7 százalékkal csökkent a magyar GDP --- Csökkent januárban az amerikai ipari termelés
Soha nem volt ekkora munkanélküliség Portugáliában

Portugáliában rekordszintre emelkedett a munkanélküliség 2012 negyedik negyedévében, az ország gazdasága az 1970-es évek óta legmélyebb recesszióban van. A portugál statisztikai hivatal szerdai bejelentése szerint a negyedik negyedéves munkanélküliség 16,9 százalékra emelkedett a harmadik negyedévi 15,8 százalékról.
Újabb csúcson a görög munkanélküliség

A mutató 27 százalékra emelkedett az októberi 26,6 százalékról novemberben.
Felgyújtotta magát egy munkanélküli férfi

Felgyújtotta magát egy munkanélküli szerdán a nyugat-franciaországi Nantes-ban egy munkaügyi központ előtt, tiltakozásul amiatt, hogy nem jogosult több segélyre. A férfi a helyszínen belehalt sérüléseibe – közölték rendőrségi források.
 
Az Unió helyzete
Obama meghirdette Amerika újjáépítését
Barack Obama amerikai elnök megtartotta szokásos évértékelő beszédét Washingtonban. Az elnök az egyórás beszédben egy sor reformot hirdetett meg, és olyan fontos gazdaságpolitikai bejelentéseket tett, mint például a szövetségi minimálbér 9 dollárra emelése. Az USA sikeresen átvészelte a gazdasági világválságot, itt az ideje, hogy az ország nekifogjon hosszú távú, fontos reformoknak - szólt a beszéd legfontosabb üzenete.
A szabad vállalkozás szellemiségéből oktatták ki Obamát
A szabad vállalkozás és a gazdasági növekedés hozza meg a jólétet a középosztálynak, nem a kormányzati beavatkozás - jelentette ki Marco Rubio floridai szenátor, a Republikánus Párt nevében megválaszolva Barack Obama amerikai elnöknek az unió állapotáról elmondott beszédét.
 
Isten helytartója
Lemond XVI. Benedek pápa
"Nemcsak a három szentté avatás miatt hívtalak össze benneteket erre a konzisztóriumra, hanem azért is, hogy közöljem veletek döntésemet, amely nagy jelentőségű az egyház élete számára. Miután ismételten megvizsgáltam lelkiismeretemet Isten előtt, eljutottam arra a bizonyosságra, hogy erőnlétem előrehaladott korom miatt már nem alkalmas arra, hogy megfelelő módon gyakoroljam a péteri szolgálatot." Portré: XVI. Benedek
Az egyház botrányai kísérték XVI. Benedek pápaságát

Pályafutását a katolikus egyház komoly botrányai kísérték, erősen megtépázhatták a tekintélyét és az egészségi állapotát is. Benedeknek emellett a személyét érintő sorozatos kritikákkal is szembe kellett néznie. Szóvá tették neki a melegjogokkal, óvszerhasználattal, abortusszal és papi nőtlenséggel kapcsolatos szigorú álláspontját is. A Vatikán válságába betegedett bele a pápa
Évszázadok óta nem volt példa az egyházfő döntésére
A kereszténység kétezer éves történetében csak néhány példa akad arra, hogy egy pápa önként leköszönt Szent Péter trónusáról. Utoljára magyar király mondatott le pápát
Fekete füst, fehér füst - így választanak pápát --- Nem a magyar bíboros lesz az utód --- Vagy mégis
 
Az első
Kétszázötven évvel ezelőtt ért véget az "első tényleges világháború"
Kétszázötven évvel ezelőtt írták alá azt a megállapodást, amely lezárta a 18. század egyik legvéresebb konfliktusát. A hétéves háború három kontinensre terjedt ki, de négyet is érintett, joggal tekinthetjük tehát világégésnek. Winston Churchill nevezte az 1756-ban kirobbant hétéves háborút az első tényleges világháborúnak.
 
A háborút megnyerték, a csatát még nem
A harcoknak vége, most jön a neheze Maliban?
Nemzeti és nemzetközi egységet teremtett Francois Hollande francia elnök, amikor egy hónapja megindította Franciaország mali háborúját. A harcok gyors sikereket eredményeztek, de Franciaország mégis magára maradt a konfliktussal, melynek a jelek szerint még messze nincs vége az iszlamisták megfutamításával.
hun Otthon
usa Itthon
world Világ
 
Preferencia
Az egyetemisták közt a Jobbik a legnépszerűbb
33 százalékos népszerűséggel az első a politikai pártok közt a Jobbik, mutatta ki a felsőoktatásban résztvevők közt végzett kutatás. Azzal az állítással, hogy „bizonyos körülmények között egy diktatúra jobb, mint egy demokrácia”, a hallgatók 33 százaléka értett most egyet, míg 2008-ban csak 18 százalék.
 
Léptek
Országos sztrájkot hirdet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete
Határozatlan idejű országos sztrájkot hirdet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) a március 15-ei ünnepségek utáni időszakra, mert az oktatási rendszer átalakításával kapcsolatban nem sikerült megállapodnia a kormánnyal - jelentette be a PDSZ elnöke.
 
Szolidaritás
Semjén: Az önkormányzatok tűzzék ki a székely lobogót
A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes arra biztatta kedden az önkormányzatokat és az egyes intézményeket, hogy tűzzék ki épületeikre a székely zászlót szolidaritásuk jelképeként. Kitűzték a székelyzászlót a Parlamentre --- Provokációnak tartja Bukarest a székely zászló kitűzését
 
Kevésbé romlik
Nagyot esett az infláció
Januárban 3,7 százalékos volt az infláció az egy évvel korábbi áremelkedési ütemhez képest - közölte a KSH. 2011 szeptembere óta a legalacsonyabb érték.
 
Csak a segély
KSH: másfél millióan élnek mélyszegénységben Magyarországon
Szinte kizárólag a kiterjedt szociális védőhálónak köszönhető, hogy Magyarországon a lakosság fele nem él szegénységben, állapítja meg a hazai szociális védelemről készült elemzésében a Központi Statisztikai Hivatal. Évente összesen több mint 1200 milliárd forint támogatást kapnak a szegény sorban élők a befolyt adókból.
 
Egyedül is megy
Varga: IMF-hitel nélkül is működik a magyar gazdaság
A sikeres devizakötvény-kibocsátás bizonyítja, hogy az IMF-hitel nélkül is működik a magyar gazdaság, ezért újra kell értékelni a szervezettel való megállapodás szükségességét – Varga Mihály szerint.
 
Bomlás
Hivatalosan is megszűnt az LMP parlamenti frakciója
A házelnökhöz hétfő kora délután érkezett az a levél, amelyben nyolc képviselő bejelentette kilépését az LMP képviselőcsoportjából. Kövér László házelnök csütörtökön hivatalból megállapította a Lehet Más a Politika (LMP) parlamenti frakciójának megszűnését.
 
Arat a hideg
Több a fagyhalál, mint egy éve
Tavaly október és január 21. között összesen 154-en fagytak halálra, egy évvel korábban 137-en. A legtöbben a saját, fűtetlen otthonukban hűlnek ki.
 
Működik
3,25 milliárd dollár hitelt vett fel Magyarország
Londoni elemzői vélemény szerint Magyarország az Európával és különösen az euróövezettel kapcsolatos piaci hangulat "drámai javulását" tudta kihasználni a keddi dollárkötvény-kibocsátással. Egy éve lehetetlen volt, ma sikersztori a kötvénykibocsátás
 
Hangulat
Forradalmi hangulatban a hallgatók
Blokád alatt tartja több száz hallgató az ELTE Bölcsészettudományi Karának Trefort-kerti campusát. Legalább éjjel megszállva tartják az épületet. Az Orbán-kormány oktatáspolitikája ellen demonstrálók – mintegy ezren lehettek – elsősorban a hallgatók röghöz kötésének alaptörvénybe tervezett beemelése ellen tiltakoztak.
 
Eső
Megmenekült a kiszáradástól Magyarország
Jóval több csapadék volt decemberben és januárban a szokásosnál, ami nagyon kellett a több mint egy éves katasztrofális szárazság után. Sikerült kiheverni az elmúlt száz év legszárazabbjának számító 2011-et.
 
Ígérnek
Bajnaiék programot hirdettek
A heteken belül párttá alakuló mozgalom vezetői kormányváltást, az azt követő hónapokra pedig többkulcsos adórendszert, megemelt minimálbért, új munka- és sztrájkszabályokat és személyes rendőrt ígértek a közel kétezres hallgatóságnak.
 
Emlékeznek
Ismét volt "Becsület napja" megemlékezés Budapesten
A 68 évvel ezelőtti budavári kitörési kísérletre emlékeztek Budapesten. A Normafáná mintegy 150, többségében fekete dzsekit, fehér fűzős bakancsot viselő, kopaszra nyírt résztvevő gyűlt össze. Néhány órával később az I. kerületben tartottak megemlékezést, itt mintegy 400 ember jelent meg.
 
Legsúlyosabb
Polt Péter: fél évszázada nem volt ilyen alacsony a gyilkosságok száma
Tavaly 113-ra csökkent az emberölések száma, fél évszázada nem volt ilyen alacsony, ez alig több mint a harmada az 1990-es években elkövetett évi 200-300-nak - mondta Polt Péter legfőbb ügyész a tavalyi bűnügyi statisztikákat ismertetve.
 
Tele a padlás
10 000 milliárd forint a bankban
Hatalmas, tízezer milliárd forintot érő, 34 milliárd eurónyi devizatartalék van a Magyar Nemzeti Bankban. Ha valahol ennyi pénz van félretéve, az elvileg jó dolog, ám vannak árnyoldalai is.
 
Főgonosz
Még Al Caponét is megelőzi Chicago első számú közellensége
Chicago első számú közellenségévé nyilvánította Joaquin „El Chapo” Guzmán mexikói drogbárót a Chicagói Bűnügyi Bizottság. Az indoklás szerint a Guzmán irányította sinaloai drogkartell szállítja a legtöbb kábítószert az Egyesült Államok harmadik legnagyobb városába. Az első számú közellenség címét korábban egyedül Al Capone érdemelte ki, 1930-ban.
 
Szabad
Meleg párt is temethetnek katonai temetőbe Amerikában
Először engedélyezte az Egyesült Államok veteránügyi minisztériuma, hogy egy homoszexuális katonanő nemzeti temetőben helyezze végső nyugalomra párját.
 
Ereszt
Radioaktív folyadék szivárog egy atomhulladék-tárolóból
Radioaktív folyadék szivárog az amerikai Washington államban lévő Hanford nukleárishulladék tárolóból - jelentette be helyi idő szerint pénteken az állam kormányzója. A környező ellenőrző kutakban nem mértek magasabb sugárzást, de a szivárgás hosszú távú veszélyt jelent a talajvízre és a folyókra - mondta.
 
Távirányító
A drónokat is nehéz vezetni
Obama külpolitikája miatt rengeteg szó esik a drónokról, arról sokkal kevesebbet tudni, hogy kik irányítják ezeket a repülőket sok ezer kilométer távolból. Egyikük elmesélte, hogyan néz ki a munkájuk.
 
Szállnak
Egyesül az American Airlines és a US Airways
Hivatalosan is bejelentették csütörtökön az American Airlines és a US Airways egyesülését, aminek következtében létrejött a világ legnagyobb utasforgalmú légitársasága. Az egyesült légitársaság, amelynek piaci értékét 11 milliárd dollárra becsülik, American Airlines néven üzemel majd.
 
Visszatér
Ilyen lesz az új űrrepülőgép
Rövidesen élesben tesztelik az űrrepülőgépek kisebb és hatékonyabb utódját. A Dream Chaser nevű gépet ugyanaz a női tulajdonban lévő cég fejleszti, amely az égi darut készítette a Curiosityhez.
 
Termékenység
Kevesebb a tinédzser kismama az USA-ban
Egyre csökken a tizenéves korukban szülő anyák száma az Egyesült Államokban, miközben a harminc- és negyvenes éveiket taposók körében emelkedik a szülési arány.
 
Házilag
Kilátástalan helyzetben Amerika hőse
Tavaly szeptember óta nincs állása és biztosítása sem annak a kommandósnak, aki 2011 májusában lelőtte a 2001. szeptember 11-i terrortámadásért felelőssé tett Oszama bin Laden al-Kaida vezért – írja a gawker.com, az Esquire-ben megjelent interjúra hivatkozva.
 
Házilag
Aggódnak a nyomtatható lőfegyverek miatt
Az Egyesült Államokban évtizedek óta zajlik a vita a lőfegyverek vásárlásáról és birtoklásáról. A téma legújabb vetülete az a probléma, hogy a 3D nyomtatókkal gyakorlatilag bárki képes lőfegyvert gyártani. Megoldást jelenthet a puskaporhoz való hozzáférés korlátozása.
 
Megvan
Egymillió dollár jár a rendőrvadászért
Christopher Jordan Dorner három embert ölt meg február eleje óta, mert így akar elégtételt venni azért, hogy 2009-ben szerinte rasszista okokból eltávolították a rendőrségtől. Jelenleg is hajtóvadászat folyik ellene, a rendőrség egymillió dolláros jutalmat ajánl fel a nyomravezetőnek. Végzett magával a kaliforniai rendőrgyilkos
 
Leszerelés
Obama jelentősen csökkentené az amerikai atomfegyverkészletet
A The New York Times amerikai napilap nevük elhallgatását kérő kormányzati illetékesekre hivatkozva azt írta, hogy Obama elnök az elmúlt hónapokban a katonai vezetéssel is egyeztetett az amerikai arzenál egyharmadával való csökkentésének a lehetőségétől.
 
Förgeteg
Nyolc halottal hagyta el Észak-Amerikát a hóvihar
Legalább nyolc halálos áldozata van az észak-amerikai havazásnak, de hétfőtől újabb hóesésre számítanak New York és Boston környékén. Az USA északkeleti részén 650 ezer háztartás, illetve iroda maradt áram nélkül, többen az autójukban, illetve otthonukban ragadtak a havazás és a viharos szél miatt.
 
Magasról
Gyilkosok vagy életmentők Obama drónjai?
A pilóta nélküli robotrepülőket már tíz éve használják, de Obama alatt nagyon felpörgött a program. A leendő CIA-igazgató megvédte a drónpolitikát, szerinte csak végső esetben nyúlnak a célzott likvidáláshoz, sokan viszont már úgy vélik, az Egyesült Államok precedenst teremthet más országok előtt.
 
Nem kell, de...
Hamenei gonosznak és betiltandónak nevezte az atomfegyvereket
Irán nem akar atomfegyvert birtokolni, ám nincs olyan hatalom, amely megállíthatná Teheránt, ha egyszer úgy dönt, hogy ilyen fegyvert épít - jelentette ki szombaton Ali Hamenei ajatollah, Irán vallási és politikai vezetője.
 
Szép
A Világbank elnöke szerint túl vagyunk a válság nehezén
A válság legrosszabb része már mögöttünk van, ugyanakkor meg kell erősíteni a stabilitást, és a növekedést kell megcélozni - jelentette ki Jim Yong Kim, a Világbank elnöke.
 
Még egy
Kína a kereskedelemben is élen
Közel négyezer milliárd dollár értékű forgalmat bonyolít a kínai kereskedelem, ezzel a távol-keleti ország első ízben vette át a legnagyobb kereskedőnemzet helyét az Egyesült Államoktól, amely a Világháború vége óta állt az élen.
 
Kreatív
Már nem csak készpénzt fogad el a Vatikán
Hat hét után újra kártyával is lehet fizetni a pápai állam területén, amelynek hatóságai inkább megkerülték azokat a pénzmosás elleni intézkedéseket, amelyeket az Európai Unió kért számon rajtuk.
 
Saría
Kegyetlenül megölte 5 éves lányát - szabadon engedték a szaúdi papot
Al-Ghamdi elismerte, hogy verte a gyermeket, miután kétségek támadtak benne azzal kapcsolatban, hogy az ötéves kislány még szűz. A kislányt előzőleg orvoshoz is elvitte, hogy megállapítsa a kislány szüzességét. Bár az ország törvényei legendásan szigorúak, apákat, férjeket nem végezhetnek ki azért, ha saját gyermekeiket, feleségüket ölik meg.
 
Rabszolgaság
ENSZ: A világon 21 millióan váltak emberkereskedők áldozataivá
A világon csaknem 21 millión váltak emberkereskedők áldozataivá, akiket szexuálisan kizsákmányolnak vagy rabszolgamunkára kényszerítenek - olvasható az ENSZ jelentésében. A kizsákmányoltak legalább 136 különféle állampolgárságú személyek, többségükben nők. A gyermekek száma is folyamatosan nő.
 
Jó úton
Gyógyulni kezdett az ózonlyuk
2012-ben volt a legkisebb az ózonlyuk az Antarktisz felett három műhold összesített mérései szerint. Valószínűleg csak a 2050-es évekre áll teljesen helyre a légkör ultraibolya sugaraktól védő rétege.
 
Babonaság
Boszorkányperek Pápua Új-Guineán
Horrorfilmbe illő jelenetek kísérik a pápua új-guineaiak harcát a fekete mágia ellen. A BBC becslése szerint évente nagyjából ötven, boszorkánysággal összefüggő gyilkosság történik Pápua Új-Guineán.
 
Kihívás
Újabb kísérleti atomrobbantást hajtott végre Észak-Korea
Észak-Korea megerősítette, hogy végrehajtotta harmadik kísérleti atomrobbantását. Moszkva és Washington is elítélte az újabb kísérletet. A célja megfogalmazásuk szerint az ország védelmének és szuverenitásának erősítése volt az Egyesült Államok folyamatos ellenséges magatartásával szemben.
 
Találkozás Istennel
Több tucat embert agyontapostak a legzsúfoltabb indiai ünnepen
Legalább 36 ember vesztette életét egy tömegpánikban az indiai Alláhábádban. A városban a Kumbh Melát ünneplő milliós tömeg miatt van zsúfoltság. Az 55 napon át tartó Kumbh Melá a világ legnépesebb vallási ünnepe. A bűnöktől való megtisztulás mellett a hívők azt várják a fürdőtől, hogy megtöri az élet-halál-újjászületés körforgását, és egyesíti őket Brahmával.
 
Remény
Kilábalás a világgazdaságban
A konjunktúra irányába haladnak a világ vezető országai, fordulóponthoz érkezett a világgazdaság, s a pozitív folyamatok hamarosan látható eredményekhez vezetnek – derül ki a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztései Szervezet (OECD) havi értékeléséből.
 
Kapitalista kommunizmus
Rekordszámú vállalkozás van magánkézben Kínában
Sosem látott magasságokba emelkedett a magánvállalkozások száma Kínában, annak ellenére, hogy a kínai piaci viszonyok miatt továbbra is hátrányos helyzetben vannak állami társaikkal szemben. Az összes vállalat több mint 70 százalékát adják, és a bruttó hazai termék több mint 60 százalékát állítják elő.
 
BUÉK
A Sárkány a Kígyó farkába harap - elkezdődik a Holdújév a Távol-Keleten
Majdnem kétmilliárd ember készült a Holdújévre. A hagyományos ünnep egy héten át tart. Hetek óta készülődnek a Távol-Keleten, Mongóliában éppúgy, mint Japánban, Kínában, Koreában, Vietnámban, vagy éppenséggel Thaiföldön.
A publikálásra szánt cikkeket küldje az editor@amhir.com címre!
A publikálásra szánt cikkeket küldje az editor@amhir.com címre!
Angol és/vagy magyar nyelvű újságírók, szerkesztők jelentkezését várjuk az elektronikus kiadás mellékletéhez. Jelentkezzen az editor@amhir.com címen!
Personality and Handwriting - Graphology
AMHir© 2007-2013